Fedezze fel újra a COSMO-t!

A változások korát éljük. Új dolgok törnek utat maguknak, és az új digitális technológiák a változások fő mozgatórugói. A COSMO CONSULT a digitalizáció egyik vezető partnereként világszerte számos vállalatot támogat a digitális átállásban, fejlődésben és a saját útjuk megtalálásában. Az új korszakba való indulás jeleként a COSMO CONSULT most új arculatal jelentkezik. Új logóval, megváltozott szlogennel és modern dizájnnal hangsúlyozza a vállalat fő üzenetét: A változás nagy lehetősége az emberekben rejlik.

Fókuszban: Az emberek

A COSMO CONSULT-nál már több mint negyed évszázada minden méretű és vállalat megtalálja a vállalkozásának fejlesztéséhez szükséges informatikai technológiákat és szolgáltatásokat. A világ azonban alapvetően megváltozott: Amikor a COSMO CONSULT 1996-ban létrejött, az internet még gyerekcipőben járt, és SMS-üzeneteket váltottunk. A mesterséges intelligencia pedig puszta sci-fi volt. Azóta az új technológiák forradalmasították a magánéletünket és a munkát.

A COSMO CONSULT márkaidentitását – kisebb kiigazításoktól eltekintve – ez a forradalom mindeddig nem érintette. Ennek jó oka volt: az alap, a márka magja mindig is az ember volt. “Azért indultunk el digitalizációs specialistaként, mert legfontosabb kihívását látjuk ezen a területen” – mondja Uwe Bergmann, a COSMO CONSULT csoport alapítója és vezérigazgatója. “Az új technológiák megváltoztatják a világot, ezért számunkra mindig is kulcsfontosságú volt, hogy ez olyan technológiákról szóljon, amelyek az embereket szolgálják.”

Egy új korszak kezdete

Időközben a digitális változások dinamikája ismét felgyorsult, különösen a vállalati környezetben. A COSMO CONSULT a világon egyedüli partnerként, akit a Microsoft egyszerre nevezett ki a klasszikus üzleti megoldások és az előremutató AI-technológiák kiemelkedő szolgáltató partnerének, a fejlődés élére állt. Automatizálás, mobilitás, mesterséges intelligenciával támogatott asszisztencia rendszerek – mindezek megváltoztatják a megszokott munkafolyamatokat, és teljesen új üzleti modellek előtt nyitnak perspektívákat. A munka világának digitalizációja dübörög. Számos vállalat már az átalakulási folyamat közepén tart. A mélyreható változás, a megújulás folyamata – a bizonytalanságé és saját erősségeik és gyengeségeik kritikus vizsgálatáé is.

Ebben a fázisban, amikor sok vállalat új digitális területre lép, a COSMO CONSULT most fontos jelzést küld a márkanévváltással: “Itt az ideje, hogy megújítsuk a humán technológia iránti elkötelezettségünket” – mondja Uwe Bergmann. “Új megjelenésünkkel egyértelművé tesszük, hogy ügyfeleinkkel és partnereinkkel együtt mi is elindulunk az új korszakba. Ezzel egyidejűleg pedig megerősítjük identitásunk magját és központi üzenetünket: minden változásban és megújulásban az emberek számítanak.”

“The power of people”

Az új, “the power of people” szlogen, amely meglehetősen szokatlan egy technológiai és digitalizációs partner számára, azt mutatja, hogy a COSMO CONSULT komolyan gondolja, hogy az emberekre összpontosít. Ez nem változott, hiszen már a régi “Business software for people” szlogen is világossá tette, hogy alapvetően miről van szó. Az új hangsúly azonban azt is mutatja, hogy a COSMO CONSULT fejlődött: A szoftver még mindig fontos szempont, de a digitális átalakulás ennél többet jelent. Olyan változási folyamatokról van szó, amelyek mélyen kihatnak a vállalati kultúrára.

Ezért a változásmenedzsment és a szervezeti tanácsadás ma már a COSMO CONSULT standard repertoárjának részét képezi. “Mivel a saját vállalatunkban megtapasztaltuk az átalakulási folyamatot, és továbbra is megtapasztaljuk, erősségünket, de egyben különleges felelősségünket is abban látjuk, hogy tapasztalatainkat megosszuk az ügyfelekkel” – magyarázza Uwe Bergmann. A döntő tényező az a felismerés, hogy a modern üzleti technológiák nem öncélúak. Sokkal inkább olyan eszközök, amelyek segítik az embereket abban, hogy munkájuk során megvalósítsák önmagukat. Az emberekben, a szenvedélyükben és a kreativitásukban rejlik a digitális forradalom nagy lehetősége – ezt az üzenetet közvetíti a COSMO CONSULT alapítása óta, és ez ma fontosabb, mint valaha.

Az új arculat elsősorban ennek az üzenetnek a megerősítését és egyértelművé tételét szolgálja. A logótól kezdve az ikonokon és képeken át a teljesen megújult webdesignig a vállalat az elkövetkező hetekben megújulva mutatkozik be. Uwe Bergmann számára ez egy fontos és szükséges lépés: “Számunkra arról van szó, hogy új és friss szemmel nézünk magunkra és arra a központi szerepre, amelyet az emberek játszanak a digitális korban. Meghívunk minden ügyfelet, érdeklődőt, partnert, tehetséget, hogy velünk együtt fedezzék fel újra a COSMO CONSULT-ot.”

Megosztás

Ossza meg az oldalt, az alábbi csatornákon keresztül!